Csak Az Kiabál, Aki Fél

歌詞

Inkább a versed költsd, és ne a rosszhíredet! A városban egyedül én vagyok veled, és nézlek, Ahogyan a sárban mászol, és látom, neked is csak A fagolyók nőnek a szemeid helyén, És te se veszel észre mást: csak ami elédtáncol és ordít. De csak az kiabál, aki fél. Te magadon nevess, csendesebb legyél! Az kiabál, aki fél. Játszom veled, de az én nevem nem ér. Lődd ki magad! Figyeld a csendet! Hallgass! Figyelj! Mellébeszél, aki mindent akar. Az a kis élet, amit te szépnek hiszel, Nekem annyit se ér, mint a vécépapír. Ma kit érdekelne, ha kitörne Valami háború, a magam részéről inkább a seggem félteném, Hiszen a lelkem, köszöni szépen, jól van. Valami mély dolog fenekén. Írja a versét. Az elsőt. Hogy a fejébe' szólnak a hangok, Meg a teste, Ami olyan, hogy egyből rímel rá a lelke, És helyetted ordít, hogy ne kiabálj, Mert csak az kiabál, aki fél. Te magadon nevess, csendesebb legyél! Az kiabál, aki fél. Játszom veled, de az én nevem nem ér. Lődd ki magad! Figyeld a csendet! Hallgass! És írjad a versed! De csak addig írjad, amíg azt nem mondják, Nem rossz ("Tényleg nem rossz.")... De ezt már írtad. (Csak az kiabál, aki fél.) Tudod, az egyetlen út, ami valahova vezet: ez a hosszú vörös, Amin éppen gyalogolok. Voltak idők, mikor azt éreztem, Hogy ez az út lesz a vesztem, és a végén belebukok. Egyedül a téren, álmodik a nyomor. Pénzem az nincsen és a város is üres, És mégis ezerszer színesebb, mint a képeken. Én élvezem.